Érdeklődő budapestiek, turisták, és a sajtó képviselői előtt adta át a Budapest Szíve Program integrált városfejlesztés keretében megújított Károly körutat szeptember 2-án Tarlós István Budapest főpolgármestere.
Ezzel ismét jelentős fejezet zárult le a Belváros megújulásának folyamatában. A Budapest Szíve Program több, egymással összefüggő projektből áll, melyek alapvető célja, hogy erősítse a történelmi Belváros kulturális, kereskedelmi és igazgatási szerepét. Ezek közül most két beruházás megvalósulását ünnepeljük. A „Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem” projekt mintegy 2,2 milliárd forintba került, amelyből 1,6 milliárd forint az uniós támogatás és a „Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” projekt, amelynek költsége 3,1 milliárd forint, ehhez 2,6 milliárd forinttal járult hozzá az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja. A projektek stratégiai célja, hogy csökkentsék a jelentős, átmenő gépkocsiforgalmat és a gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtésével visszaadják a Belvárost az itt élő, itt dolgozó embereknek és az idelátogató turistáknak.
A „Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” (KMOP-5.2.2/A-2008-0002) projekt, eredményeképpen az Astoria és az Anker köz közötti területen megújultak a közművek, átalakultak a közterületek. A projekt leglátványosabb eleme a Deák téri csomópont forgalmi rendjének átalakítása, melyben két új felszíni gyalogos átkelőhely is kialakításra került. Ezzel egyidejűleg csökkent a gépkocsik rendelkezésére álló sávok száma, mely nem jelentett kapacitáscsökkenést a gépjármű közlekedésben. A 70-es években kialakított közlekedési rend alapja ugyanis az volt, hogy a több sáv nagyobb kapacitású forgalom áteresztését teszi lehetővé. Ezt az elvet nem lehetett a gyakorlatban érvényesíteni, hiszen a Kiskörút több sávja a szűkebb keresztmetszetű Múzeum körút és Vámház körút miatt nem tette lehetővé a gyorsabb haladást. Így a Károly körúton a forgalom egyenletes szervezése mellett is maradt egy nagy, szabadon felhasználható terület. Ezt használták fel a projekt kialakításában úgy, hogy a XXI. századi városépítészet elvárásainak megfelelően az emberközpontú tér kialakításának eszköze legyen és új hangulatot adjon a Kiskörút e szakaszának.
Ennek gyakorlati megvalósulásaként a Károly körút a Dohány utca és az Astoria között továbbra is 2 x 2 sávos maradt, de a Dohány utca és a Deák tér között – a járdákat övező fasor mellett – a villamospályák széthúzásával 8 méterszéles zöld sáv jött létre, az Andrássy úthoz hasonló ligetes hangulatot adva a Kiskörútnak. Az eddig háromsávos úttest két-két sávra szűkült. Elkészült a villamospálya is: a végállomás a Deák Ferenc téren került kialakításra. A kihúzó vágány kiépítése a 47-49-es villamos vonal Bajcsy Zsilinszky út felé történő meghosszabbításának lehetőségét is magában foglalja. Az újonnan létrehozott felszíni gyalogos átkelőhelyek is a forgalomcsillapítást szolgálják. Emellett mindkét oldalon kiépült a kerékpársáv, valamint megnövekedtek a gyalogos és zöldfelületek, ezáltal egy olyan igazi teresedés alakult ki a Belvárosban, amelyben a különféle közlekedési módok kulturáltan és kiegyensúlyozottan léteznek egymás mellett. A fasor és az utcabútorokkal berendezett és vízjátékokkal színesített komfortos közterületek sétára csábítanak. A villamospályák között elterülő zöldsávban ülőbútor nem került elhelyezésre, viszont 7 db nagy medence (3x3m) és 18 db kis medence (1,7×1,7m) teszi még látványosabbá az elkészült fasort. A vízjáték talajba süllyesztett díszvilágítása meghitt hangulatot biztosít az esti órákra. A medencéket 80 db nyírt lombú gyertyán (ún. kockafa) övezi. A talajt fű illetve talajtakaró növény borítja. A Gerlóczy utca magasságában, a kijelölt gyalogos átkelőhelynél, a villamos sínek között áll Hermész szobra, mely 2 cm vastag csiszolt gránitburkolattal burkolt talapzatot kapott.
A projekt megvalósítása során teljes hosszában megújult a burkolat, felújították a növényzetet és a közvilágítást. Az így kialakult hangulatos tér egy új közterületi kultúra megjelenési formája, amely minőségileg változtatja meg az eddig élményszegény Károly körút hangulatát egy közel 300 méterhosszú térművészeti alkotást hozva létre. A környezet megújítása keretében a projektterületet határoló épületek, illetve a területen található társasházak graffiti-mentesítési programban vehetnek részt. A közműfejlesztések keretében a mai környezettudatos eszméknek is megfelelő energiatakarékos közvilágítás készült el. A kandeláberek 2 féle színben világítanak, a korhű oszlopok sárgás színben, a kortárs oszlopok pedig fehér színben, azaz Nátrium és fém-halogén színekben. A projekt gazdaságélénkítő eredményének köszönhetően a kiszelesített járdákon teraszok kitelepülésére is mód nyílik, ezzel is erősítve a hagyományos városi funkciók visszatelepülését.
A Deák téren is jelentős változások történtek. Az újonnan beépített felszíni gyalogos átkelőhelyek is a forgalomcsillapítást szolgálják, mindezeknek köszönhetően csökken a szállópor mennyisége, a zaj és levegőszennyezés mértéke. A Károly körút klímája is pozitív irányba változott az újonnan telepített 114 db fa valamint a szökőkutaknak köszönhetően, melyet már közvetlenül a szökőkutak beüzemelése után érezhettek az itt lakók. A mai folyamatos felmelegedés tekintetében ez a fajta hőmérséklet mérséklés is példaértékű, és a Belvárost egyértelműen használhatóbbá, élhetőbbé, élvezhetőbbé teszi. A Körutat tovább színesítik a teljes hosszon elhelyezett díszkövek, padok, és a 3db újonnan létesített ivókút. A projekt további jellemzője hogy a teljes hosszon kiépült a vakokat és gyengénlátókat segítő un. Taktilis burkolat is. A jelentős számban idelátogató turista kényelmét szolgálja, hogy a program során – a Budapesti Turisztikai Hivatal együttműködésével – megújult a Sütő utcai Tourinform iroda is.
A hivatalos átadási ünnepség után a megújult helyszín a budapestieké és a látványos programoké. Stand up comedy, Budapest Csillaga tehetségkutató várja az érdeklődőket még a mai nap folyamán, este 8-kor pedig a Belmondo zenekar koncertjével fejeződik be az ünnepélyes projektzáró rendezvény.
A Deák téren is jelentős változások történtek. A megújult és stílusában is egyedi utcabútorokkal, kerékpártárolókkal, kandeláberekkel és tetszetős díszburkolattal a tér – a már meglévő mélygarázzsal és a kedvelt „gödörrel” – a főváros egyik legattraktívabb közösségi területe lesz. A jelentős számban idelátogató turista kényelmét szolgálja, hogy a program során – a Budapesti Turisztikai Hivatal együttműködésével – megújul a Sütő utcai Tourinform iroda is.
A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. irányításával, az új projektkoncepció alapján elindultak a Budapest Szíve Program keretén belül a Reprezentatív kaputérség kiépítése II. ütem projekt előkészítési munkálatai, amely tartalmazza a Széchenyi – korábban Roosevelt – tér és József Attila utca közterületi megújítását is.